Kovásznáról

Kovászna város országos érdekeltségű gyógyászati központ. A települést először 1548 – ban említettek írásos formában, 1952 – ben vált várossá, 1968 – ban pedig megyei üdülőhellyé. Kovászna a Keleti Kárpátok kanyarulatában fekszik, Kovászna megye délkeleti részén.

A város neve a szláv cvas szóból származik, amelynek a jelentése savanyú (mint a város egyes ásványvízei), és innen származik a magyar kovász szavunk. A különféle természeti erőforrásoknak köszönhetően, Kovászna egyike a legnépszerűbb gyógyfürdőknek Romániában. Az ásványvízek jelenléte, a mofetta(főleg szén-dioxid alapú gáz kiszivárgás), valamint a negatív ionokban gazdag levegő tette lehetővé a Kovászna – módszer kidolgozását, mely kezelési eljárást már több mint öt évtizede csak Kovásznán használják.

1882 ben a Horgász – forrás ásványvízét díjazták Triesztben(Olaszország)

A város szimbóluma a Pokolsár, egy olyan gázkitörés, amely ásványvíz és sár egyvelegét forgatja. Ez az iszapos vulkán hasonlít egy forrásban lévő szökőkútra.

A város szállodái egész évben nyitva tartó kezelőbázisaikkal es wellnessközpontjaikkal, kortól függetlenül kielégítik a látogató igényeit.

A Tündérvölgy, számos turista útvonallal ideális a hosszú sétákra vagy éppen a kocogásra. Töltsön több időt a szabadban sétálva vagy a keskeny nyomtávú kis vasúttal vonatozva a Siklóig a vízesés mellett.

A Lőrincz Zsigmond sípálya várja a téli sport kedvelőit egy kezdő illetve egy haladó pályával.